Bölcsességek

Oktatási rendszerünk változás után kiált. Ezzel kapcsolatos gondolataim:

„Ha az elefántot, aki nem akar fára mászni, SNI-snek nevezzük, és a halat, aki nem akar kijönni a vízből, hogy fusson, BTMN-esnek, attól még mindkettő Isten megismételhetetlen, csodálatos teremtménye, aki a saját elemében egyedülállóan és különlegesen tehetséges.” 

„Azzal az erővel, ahogy a fiúkat és a lányokat ugyanúgy késztetjük a tanulásra és ugyanazt is akarjuk nekik megtanítani, rávehetnénk őket arra is, hogy az agyuknak és testüknek csak azt a részét használják, ami a másik nemnél is ugyanúgy működik. Már, ha találnánk ilyen területeket.”

„A legtöbb tanár dolgozni megy az iskolába és nem azért, hogy jól érezze magát. Mi több úgy gondolja, hogy a gyerekek se érezzék jól magukat, hanem tanuljanak! Ha mi nem élvezzük a tanítást, hogy várhatjuk el a diákoktól, hogy élvezzék a tanulást? Itt az idő, hogy végre jól érezzük magunkat a munkahelyünkön és ezért még bűntudatunk se legyen!” 

„Háromféle tanár van: a Facilitátor, a Prédikátor és a Terminátor. Az első vágyakat vet, a második vágyakról beszél, a harmadik pedig letöri a vágyakat. Nem az a kérdés, hogy melyik vagy, hanem hogy hogyan érzed magad. Ez dönti el ugyanis, hogy melyik leszel.” 

„A hagyományos tanítás olyan, mint a hagyományos mosópor: nem tudjuk miből van, nem hatékony a mosásban, nem gazdaságos, viszont nagyon habzik. Egyébként meg látott már valaki hagyományos mosóport?” 

„A környezet nagyobb hatással van az agy fejlődésére, mint a táplálkozás. Azoknak a technikai eszközöknek a pszichére való hatását még nem is ismerjük, amiket használunk. Az oktatás pedig még a pszichológiától is évtizedekkel van lemaradva. Mi pedig biztos, ami biztos, próbáljuk tartani a tanmeneteket.” 

 „A NASA-nál kötelező a délutáni 20 perces szieszta. A diákok is rájöttek már, hogy az óráimon hogy aludják ki magukat. Csak én nem tudok még alvás közben tanítani.” 

 „Nagy kincs, hogy mi tanárok olyan sokfélék vagyunk. A diákok tükörneuronjaikkal olyasmit tanulnak meg olvasni rajtunk keresztül, amit tanítani nem lehet: sokféleségünk sokféle gesztusát. Ez az igazi face book!"

„Oktatási rendszerünk tanáronként heti 22+4 órában diplomás munkanélküliek tömeggyártásával foglalkozik. Szakemberből hiány van, az állással rendelkező diplomások nagy része pedig nem szereti amivel foglalkozik. Ha abból indulunk ki, hogy a szakemberek valamilyen kétkezi munkát végeznek, akkor hogyan készíthetjük fel őket szinte csak elméleti oktatással? Csak úgy, hogy kiirtjuk belőlük a gyakorlati érzéket.”

„Ha lehetne feladata az oktatásnak, az a személyiség kibontakoztatása lenne arra a feladatra, amire Isten megteremtette. Kérdés, hogy lehet-e bármit kibontakoztatni egy uniformizált rendszer segítségével, ahol egységesek az elvárások és a határok? Igaz, hogy a kivételeket ellátjuk SNI bélyegzővel. Csoda, ha egyre többen szeretnének kivételek lenni?”

„A belső motiváció alatt azt értem, hogy vágyakat vetünk, étvágyat gerjesztünk. Ezt elsősorban pozitív élményekkel, leküzdhető kihívásokkal érhetjük el. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ez minden gyermeknél mást és mást jelent. Elég, ha arra gondolunk, hogy ugyanaz a film ugyanolyan élményt jelent-e egy fiúnak és egy lánynak? Talán, ha romantikus akciófilmről beszélünk. Ilyen az oktatás rózsaszín gépfegyvere.”

„Létezhet-e olyan ember, aki semmiben sem tehetséges? Van alig több, mint egy tucat tantárgyunk fazonra nyírt tanmenetekkel, melyek alapján eldöntjük, hogy diákjaink tehetségesek-e. Néha valóban találunk egyet-kettőt. A többiek pedig ostobának és tehetségtelennek érezhetik magukat. Talán jobb is, ha számítógépeznek, vagy fülhallgatóval hallgatják a zenét. Addig sem frusztrálják magukat a mi világunk által mutatott tükörben.”

„A jó szerelő olyan, mint egy művész. Szerelés közben egy szimfóniát játszik el a szerszámain. A jó szakács egy művész. Főzés közben egy hangversenyt ad elő a konyhában. A jó kőműves egy művész. Alkotás közben egy épületet komponál meg. Mi, miközben művészekről beszélünk, csak a festők és zenészek jutnak eszünkbe. Pedig mindegyik ugyanolyan kreativitást, ügyességet és problémamegoldó képességet kíván, sőt az agyukat is hasonlóképpen használják.”

„Az oktatás forradalma az intelligencia újraértékeléséről szól. Ahhoz, hogy minden fajta intelligenciát fejleszthessünk, ráadásul mindenkinél azt legjobban, amiben ő a legtehetségesebb, újra kellene strukturálnunk az egész rendszert. Amíg ezt nem tesszük meg, csak foltozgatjuk a régi tömlőt az új anyaggal. Pontosan tudjuk, hogy ez így nem fog működni.”

„Sir Ken Robinson az oktatási rendszerünket a gyorséttermekhez hasonlítja. Azért, mert minden egységesített. Hiába tudjuk azonban, hogy tanítási rendszerünk a pszichére egészségtelen, olyannyira rászoktunk, hogy más ételekkel már bizalmatlanok is vagyunk. Ha van a tanításnak gasztronómiája, akkor az a tanárokban van elrejtve. Különlegesen, ízletesen, élvezhetően és mindenek felett motiválóan.”

„A rendszer legerősebb külső motivációja az, hogy nem lehet hibázni. Ez a gondolkodás pedig megöli a kísérletező szellemet. A legtöbb kísérlet ugyanis csak sok-sok kudarc után mutat eredményt. A tehetséget éppen arról ismerjük fel, hogy mer kísérletezni, tud hibázni. Annak a belső motivációnak a hajtóerejében, amiért érdemes felvállalnia hogy szembeszegüljön a rendszerrel is. Kérdés, hogy a rendszer meddig tűri el ezt a sablonokon kívül eső életformát.”

„Vannak szabályok, amiket a saját testi és lelki épségünk miatt be kell tartani. Ma olyan mennyiségű szabályt alkalmazunk, ami komolytalanná teszi ezeket. Kevés szabály kellene, de azokat nagyon határozottan szabadna csak kommunikálni. Most, miközben alig tudjuk megkülönböztetni, hogy mi az, ami kihívás és mi az, ami veszélyes, csodálkozunk azon, hogy ezek nem értelmezhetőek megfelelően. Ezért még a saját szabályainkat sem vesszük komolyan. Inkább kivételekkel erősítjük őket.”

„Érdekes jelenség az, amikor egy gyerek belefelejtkezik a játékba, vagy olvasásba. Pedig olyankor sokszor annyit tanul, mint az óráinkon. Lehet, hogy nem úgy és nem azt. Az igazi tanítás az lenne, ha belefelejtkezhetnénk az óráinkba. Megszűnne a tér és az idő és csak élveznénk a folyamatot, ami történik. Csakhogy a tér, az idő és a tananyag nem szűnik meg. Ez a három. De ezek közül is legfontosabb a tananyag.”

„Csak az válhat művésszé a saját szakmájában, aki a helyén van. A helyünket pedig az iskolában találtuk meg. Jól, vagy rosszul irányítva. Mekk Mesterek sok területén lehetünk az életünknek, de ami a miénk, ami kiteljesít és ami boldoggá tesz bennünket, annak válhatunk csak művészeivé. Az utóbbi években sok-sok diplomás Mekk Mester került az utcára. Ez a XXI. század szomorú diadala.”

„Ha az expedíciókat úgy szerelnék fel, hogy nem tudják, hova mennek, akkor – biztos, ami biztos – egy csomó felesleges holmit kellene magukkal vinni. Mindez a túlterheltség később nagyban hátráltatná az expedíciót. A gyermeket, aki még nem tudja, hogy mi akar lenni – biztos, ami biztos – felkészítjük mindenre. Ezért annyira túlterheljük, hogy a végén már maga sem tudja, merre akarjon menni.”

"Ha a jól idomított, ketrecben nevelt cirkuszi oroszlán kölykét megkérdeznék, hogy, ha nagy lesz, mi szeretne lenni, csak reménykednének benne, hogy azt mondaná: Cirkuszi oroszlán. Ő azonban inkább így felelne: - Engedjenek szabadon, utána megmondom. A tanár többre hivatott az idomításnál. De vajon ki meri-e nyitni a ketrec ajtaját?”

„Isten olyan végtelen bizalommal volt az ember felé, hogy szabad akaratot adott neki, pedig tudta, hogy hajlamosak vagyunk a rossz döntésekre. Ezt éppen azért tehette meg, mert annyira szeret bennünket és mindig készen áll visszafogadni minket.  Jó lenne ebből a bizalomból merítenünk, hogy mi is jobban meg merjünk bízni a gyermekeinkben. Kérdés, hogy ehhez szeretjük-e őket eléggé?”

„Igaz, hogy a tömött libának nagyobb a mája, viszont nem olyan boldog, mint az a társa, aki akkor eszik, amikor megéhezik. A tudással tömött gyermeknek valóban nagyobb az értelmi intelligenciája, mint annak, akit nem tömnek. Kérdés, hogy ez melyiküket teszi boldogabbá?”